A John Lewis karácsonyi reklámja idén is könnyeket csal a szemekbe

A John Lewis karácsonyi reklámja idén is könnyeket csal a szemekbe

2015. november 06. | Akos Moldvan

Ha "karácsonyi reklám", akkor sokaknak azonnal a John Lewis áruházlánc jut eszébe. Nem véletlenül, ugyanis az angol áruház évek óta szinte menetrendszerűen érkezik egy-egy jól kitalált és sokszor még annál is jobban megvalósított, nagyon ünnepi, nagyon megható reklámfilmmel. (Ide kattintva elérheted az eddigi alkotásokat). Ez idén sem történt másképp, az Adam&Eve kreatív ügynökség szállította a kötelezőt, ezúttal egy öreg úrral a főszerepben.

Az idei szpot címe "Man On The Moon" és picit mintha jobban elrugaszkodott volna a valóságtól az eddigieknél. (Úgyhogy azt, hogy a kislány egy távcsővel pásztázza a Hold minden egyes négyzetcentiméterét, a bácsi  szkafander nélkül éldegél a Holdon és egyéb apróságokat mindenki nagyvonalúan engedje el maga mellett).

Amúgyis a gyerekek fantáziája határtalan, mint tudjuk a film mondanivalója pedig idén is nagyon őszinte és szép gondolatokat fogalmaz meg: "Próbáljunk meg odafigyelni azokra is Karácsonykor, akiknek valamilyen oknál fogva esetleg kevesebb szeretet, boldogság vagy családi idill jutott ki és ha tudunk, akkor apró dolgokkal varázsoljuk szebbé az ő karácsonyukat is."

Ha lemaradtál az elmúlt évek John Lewis karácsonyi reklámjairól, mindenképp pótold:
2011 - A legszebb ajándék! ||| 2012 - Az utazás |||  2013 - A medve és a nyúl |||  2014 - Monty, a pingvin

tovább komment

A bejegyzés trackback címe:

https://creativeads.blog.hu/api/trackback/id/tr768055020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása