Megható rajzfilmmel indul a karácsonyi reklámszezon

Megható rajzfilmmel indul a karácsonyi reklámszezon

2013. november 10. | Akos Moldvan

Egyik szemem sír, a másik nevet. Na nem csak a most következő reklám miatt, hanem annak alkotója a John Lewis áruházlánc miatt is. Ez az a John Lewis aki tavaly őrületes rövidfilmet dobott be a reklámtengerbe, aminél jobbat karácsony témakörben talán csak tavaly előtt láttunk szintén tőlük és mely reklámok mindegyik évben dobogósok voltak a képzeletbeli "CreativeAds éves toplistán".

john-lewis-2013.jpg

Ilyen előzményekkel nekifutni a harmadik évnek nem volt egyszerű. Még a filmek között is nehéz olyat mondani, ahol a harmadik rész hozta az első kettő színvonalát (nálam talán egyedül az Ocean's trilógia van benne ebben a kalapban). És hát John Lewisék iszonyat aranyos kis rajzfilmet raktak össze 2013-ra, de kicsit mégis azt érezzük, hogy az első kettő túl jó ahhoz, hogy ez a mostani felérjen hozzájuk.

Ezért próbáljuk meg azokat most egy pillanatra elfelejteni, mert amúgy csudaklassz kis történettel állunk szemben: egy szomorkás medvével, aki a téli álom miatt kénytelen mindig kihagyni a karácsonyt és egy jó lelkű nyuszival, akinek a legjobb barátja nélkül nem olyan a nagy ünnep, mint amilyet szeretne. A csattanót nem lövöm le, tessék szépen megnézni, így legalább mi magunk is elkezdünk egy kicsikét hangolódni a szeretet ünnepére, ami az ember hangulatát tekintve (legalábbis nálam), sosem baj.

Ami a legelképesztőbb amúgy az egész videóban, az ahogyan készült! Lenyűgöző, hogy néha mennyi munka árán készül el egy pár perces alkotás és ez a sok munka milyen különlegessé teszi azt.

tovább komment

A bejegyzés trackback címe:

https://creativeads.blog.hu/api/trackback/id/tr55622744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása