Te szépnek látod magad?

Te szépnek látod magad?

2013. április 24. | Akos Moldvan

A Dove nem először nyúl olyan eszközhöz, mellyel a természetes szépség fontosságára szeretné felhívni az emberek figyelmét. Első akciójukban a célközönség lehet, hogy nem volt éppen megfelelő, maga az ötlet viszont elgondolkodtató, annyi szent. Egészen röviden annyi történt, hogy a népszerű retusáló programhoz, a Photoshophoz letölthető kiegészítők között elrejtettek egy saját maguk által készített verziót, mellyel azonban nem az előre definiált retusálást lehetett végrehajtani, hanem csak egy üzenetet dobott fel az illetőnek, hogy ne változtasson az alanyon semmit, hiszen a természetességnél nincs szebb.

dove-sketch-1.png

Mostani akciójuk is ezt a vonalat viszi tovább, de immár hús-vér emberekkel a középpontban, akik ráadásul saját magukról mondanak "ítéletet". A Visaton is futó "Szeretem a testem" sorozathoz hasonlóan ennek a társadalmi kísérletnek is olyan hölgyek főszereplői, akik esetlegesen egy torzult képet látnak magukról és nem veszik észre azokat az értékeket, amelyek széppé teszik őket.

A Dove Gil Zamorát hívta segítségül mindehhez, aki 1995 és 2001 között készített fantomképeket a San Jose-i rendőrségnek. Először a hölgyek meséltek saját magukról látatlanban, majd egy olyan ember, aki nem rég ismerkedett meg velük. Gil Zamora mind a két leírás alapján készített egy fantomrajzot, amiket aztán a "szembesítés" során összevetettek.

dove-sketch-2.png

Szinte kivétel nélkül elmondható volt az, hogy míg saját magukat borúsan, a hibákat kiemelve festették le a főszereplők, addig az újdonsült ismerősök minden olyat megemlítettek Gil számára, ami szép, szerethető vagy valamiért megfogja az embert. A szépség és a boldogság pedig a papírrajzokon is visszaköszön, hiszen minden esetben ugyanarról a hölgyről van szó, de a rajzokat látva mégis úgy tűnik, mintha két külön emberről beszélnénk.

Ügyes kampány a Dove-tól melyben talán sikerül ráébreszteni pár embert arra, hogy a természet adta szépség is lehet több annál, mint amennyit ők látnak belőle saját magukkal kapcsolatban.

tovább komment

A bejegyzés trackback címe:

https://creativeads.blog.hu/api/trackback/id/tr655244104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása