Élet a metróállomáson
Láthattunk már egy-két abszolút nem hétköznapi reklámkampányt az IKEA-tól itt a blogon, elég csak a nagy kedvencre az IKEA férfi megőrzőre gondolni, de említhetném éppenséggel a mozis gerillaakciót is.
A svéd bútorgyárnak most is sikerült előrukkolnia egy eléggé egyedi ötlettel, Párizs egyik metróaluljáróját öltöztették fel az általuk készített bútorokkal és kiegészítőkkel.
Ilyet már láttunk buszmegállókkal, mondhatná a rutinosabb reklámnéző(/olvasó)... és igaza is lenne, de valószínűleg emiatt került bele egy csavar a mostani kampányba. Nevezetesen az, hogy az Auber metrómegállóba egy 54 négyzetméteres lakást építettek fel szélsebesen azzal a céllal, hogy megmutassák a járókelőknek, hogy egy kis lakást is be lehet könnyen és ízlésesen rendezni IKEA bútorokkal.
A berendezett otthon persze akkor igazán hiteles, ha laknak is benne, így felkértek négy önkéntest, hogy arra az egy hétre, amíg az installáció áll, költözzenek be, trendi kifejezéssel élve: "Legyenek villalakók".
Az üvegfalakon keresztül pedig szó szerint kukkolni lehetett a bútorokat és az azokat használó delikvenseket, így mindegy is, hogy kit mi vonzott oda az aluljáróban felállított látványossághoz, egy biztos, szó nélkül nem ment el mellette senki.
Azt azért nem árt megemlíteni, hogy sajnos Budapest jó néhány aluljárójában is létezik ez a kampány, csak onnan hiányoznak az IKEA installációk.
CreativeAds Blog a Facebookon
Egy kattintás, hogy ne maradj le a friss posztokról.