Önkiszolgáló városnéző túra
Európa nagyvárosaiban gyakran találkozhatunk szép, színes, városnéző túrára berendezkedett tömegközlekedési eszközökkel, melyekre ha hajlandóak vagyunk áldozni, akkor felcsücsülhetünk, hogy megmutassák nekünk a nevezetességeket.
Magával a koncepcióval Göteborg városának sem volt baja, de úgy gondolták érdemes egy kis konkurenciaharcba belevinni a megdrágult szolgáltatókat, így a Forsman & Bodenfors ügynökség segítségével létrehoztak okostelefonokra egy nagyon hasznos kis applikációt. Az alkalmazás lényege, hogy GPS segítségével meghatározza a delikvens tartózkodási helyét, majd ez alapján elindítja egy városnéző körútra a város saját tömegközlekedési hálózata segítségével. Amint valaki egy turistalátványosság mellett halad el, az applikáció ezt jelzi - és jó esetben mutatja is, hogy mit kell látnunk -, majd mesél róla egy keveset..
Az ötlet zseniális, érdemes lenne átültetni akár kis hazánk fővárosára is, bár némi szoftverfrissítés lehet, hogy szükségeltetne hozzá. A körúti villamosokon például a "ne foglalkozzon azzal, hogy majdnem fellökték, csak befogott orral kerülje ki a hajléktalant a bal oldalon és nyújtsa át jegyét a szimpatikus kék kabátos úriembereknek a probléma elkerülése végett.... hopp közben elmentünk a Vígszínház mellett..." típusú mondatokkal lehetne operálni.
CreativeAds Blog a Facebookon
Egy kattintás, hogy ne maradj le a friss posztokról.