A jövő bajnokai

A jövő bajnokai

2013. szeptember 23. | Akos Moldvan

A Ford évek óta a főszponzorok között foglal helyet az egyik legrangosabb és legnépszerűbb futball eseménysorozatban, a Bajnokok Ligájában, ahol nemrég kezdődtek meg az összecsapások a 2013/2014-es évadra. A döntő mérkőzésnek jövő tavasszal a portugál főváros, Lisszabon ad majd otthont, ennek apropójából a Ford és a Wunderman reklámügynökség pedig egy ötletes kampánnyal rukkolt elő.

ford-champions.jpg

Az utca közepén elhelyeztek egy óriás serleget, aminek az alján egy mágnes volt. Egy távirányító segítségével pedig befolyásolni tudták, hogy ki és mikor emelheti a magasba azt.

Míg a felnőtteknek a legnagyobb erőfeszítések közepette sem sikerült az égbe emelni a kupát, addig a jövő bajnokai könnyűszerrel tudták megtenni ugyanezt. Hogy a gyerekek arcán teljes legyen az öröm, a törpe focistákat megrohamozta egy "hirtelen verbuválódott bajnok csapat" is, így valamennyire átélhették azt, amit egy hosszú és gyötrelmes út után a Bajnokok Ligája bajnokcsapatának játékosai is megtapasztalnak.

Kedves és aranyos promóció a Fordtól. A gyerekek szemében látszik a színtiszta öröm és hogy sokáig emlékezni fognak erre a különleges pillanatra.

tovább komment

A bejegyzés trackback címe:

https://creativeads.blog.hu/api/trackback/id/tr735529934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása